Hozzávalók 6 személyre:
- 15 dkg aszalt szilva,
- 10 dkg cukrozott gyümölcs,
- 30 dkg mazsola,
- 1-2 alma,
- 1 citrom,,
- 5 dkg kenyérbél vagy kifli,
- 3 evőkanál meleg tej,
- 18 dkg vaj,
- 4 tojás,
- 15 dkg liszt,
- 15 dkg cukrozott narancshéj,
- 5 dkg mandulaforgács,
- 1 dl rum,
- szegfűszeg,
- fahéj,
- porcukor
Elkészítés:
Magozzuk ki az aszalt szilvát, vágjuk négybe. A cukrozott gyümölcsöket is aprítsuk fel, mossuk meg a mazsolát, utána csepegtessük le, szárítsuk meg. Hámozzuk meg az almát, reszeljük le. A citromot mossuk meg, reszeljük le a héját, majd csavarjuk ki a levét. A kenyérbelet vagy kiflit áztassuk be a tejbe. Közben 16 dkg vajat olvasszunk fel gőz fölött, verjük fel a tojást. Mindezeket az alapanyagokat öntsük tálba, és fakanállal dolgozzuk össze. Adjuk hozzá a lisztet és a cukrozott narancshéjat, a mandulaforgácsot és a rum felét. Gyújtsuk be a sütőt, melegítsük 180 fokra. Öntsük a keveréket kivajazott formába, majd takarjuk le aufóliával. Ezután tegyük bele egy tepsibe, amibe vizet öntünk, és az egészet tegyük be a sütőbe. Négy órán keresztül süssük. Ezután vegyük ki a sütőből, hűtsük ki, és hagyjuk másnapig pihenni. Tálalás előtt egy órával ismét melegítsük be a sütőt, és egy órán át gőzöljük újra. Ezután borítsuk ki, szórjunk rá porcukrot, csepegtessük rá a maradék rumot.
Forrás:Mindmegette
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése